Vírus vagyok. Egy kibaszott Vírus.
Nem tudod még milyen, csak sejti a tudatalattid, amit már elleptem. Régen, már a kezdetektől benned élek, létezem, lappangok ott is, ahol hiszik, hogy kiírtottak. Nem alkuszom meg semmilyen kifogásokkal, észérvekkel, csak amit teszek, az lejthet diadalmi táncot bárki akarata felett. Nincs ellenszer. Előre nézel, de hátulról tolom a gondolataimmal ellepett tested.
Srácok felnövőben, ringyók a kerben, ragadozók a dzsungelben.... Sosem értették, mi lappang bennük. Néha a felszínre török, pusztítok, néha jónak látszót cselekszem. Alkotói válságban sosem szenvedek, csak te szeretnéd hinni, hogy nem kap el a fuvallatom. Bárki vagy, bármi légy, nem a kullogó tudatod fog diadalmaskodni lőszerként hatoló erélyességemen. Aki fél, elsodortatik, figyelmem senki felett sem lankad több, mint ötezer éve. Kívánod, hogy bár ne hatnék rád, de teszem, amit kell, és te érzed. Nem tudod honnan érkezem, egyszer felkap, egyszer földig aláz. Hiszed, hogy istent játszhatsz, ülhetsz az égi trónon, de később úgyis kihúzom alólad. Ha hódítani indulsz, én indulok utamra. Ha magadba roskadsz, épp a kínom kését mártom beléd. Éppen inni kérsz, de mégsem szomjazom, csak játszom.
Vezéregyéniség? Nem. Csak egy kibaszott Vírus, árként taszít a szájként tátongó szakadék zugaiba. Jöjjön még... ennyit akarsz, de nem tudod hogy miért. Élek, virulok, küldöm a szignált, te kapcsolsz, kapod amit a belső szemeid sem mernek megmutatni.
Nem fogod fel, sosem fogtad, miért jöttél a világra, mért kezdtél élni, én sem tudom. De ezt kihasználom, és úgy teszek, mintha... A legkeservesebb kínokat éled át helyettem, és én a leggyönyörűbb mámorokat élem át általad. Te ebből semmit nem kapsz, csak ürességet, érzelmetlen nagyvilágot. Én leszek az, aki igazán él. Elpusztítani nem tusz. Ha magad teszed a halál szájába, nem érdekel. Milliók teszik, amit épp tenni szeretnék.
Élj, küzdj, halj, hagyj fel, immunis vagyok, és neked mindenhez én kellek....
